2016. 11. 10.

A tegnapi nap egészen különös volt. Nem azért, mert hajnalra megválasztották az új amerikai elnököt, és nem is azért, mert végre szabadnapos voltam. Nem, a tegnapi napon érdeklődésem középpontjában a Hazugságok álltak. Reggel egy bájos filmsorozatban a hazugságok kérdését dolgozták fel, természetesen gyermeteg módon. Délután az a csodálatos dolog történt, hogy a gyermek úgy jött haza, hogy kihullott az egyik foga. Hát ez csodálatos, öregszünk, 5 évesek vagyunk, ideje elkezdeni a fogváltást. Klassz dolog, mosolyogtunk és együtt örült a család. Mama azt mondta, hogy az óvónéni szerint amikor evett a gyermek egyszer csak kiesett ez a kis foga.

Örvendezés közepette, megmondtuk neki, hogy ha a párnája alá teszi, majd kap valamit cserébe a fogtündértől. Igen, tudom, hogy Magyarok közt nem szokás a fogtündér, se a tökfaragás Halloweenkor, semmi sincs a Kodomo No Hi alkalmával, mi viszont szívesen követünk minden hagyományt, ami kicsit összébb hozza a családot és boldoggá teszi a gyereket. Komolyan. Nekem ez a dolgom, nem az, hogy acsarkodjak más kultúrák népszokásaira.

Szóval a délután estébe fordult és Dávid fiacskám előadott egy egészen más történetet a foga elveszítése kapcsán. Azt mesélte, hogy a az ujját a szájába dugta, az alsó fogaiba akasztotta és úgy bambult, amikor az óvónéni mérgesen kirántotta a kezét és ezzel a fogát is.

Az anyukája nem hitt neki, hiszen ha elhiszi ezt és rákérdez az oviban, akkor az óvónők majd kinevetik és a másik történetet fogják mondani, ő meg megint pironkodhat, mert a fia hazudozott.

Én is megkérdeztem újra, hogy mi történt és a gyermek már kétségbeesetten közölte, hogy nem tudja.

Gaslighting. Gyűlöletes dolog. Már fogalma sincs, hogy mi történt, hiszen lehet, hogy ő emlékezett rosszul, akkor viszont bajba kerül, mint hazug, ezért inkább megbízik abban, amit mondanak neki, mint abban, amire emlékszik. Iszonyatosan gonosz dolog. És a dolog mögött az a szomorú, hogy sose fogom megtudni az igazságot, így nem tudom támogatni a gyereket abban, hogy megbízzon a saját emlékeiben. A memóriája romlik. Mindenre tökéletesen emlékezett, amíg minden igaz volt és minden emlékében bízott. Manapság viszont már kuszább a kép.
Elhatároztam, hogy függetlenül attól, hogy ki hazudott, trenírozni fogjuk a memóriáját. Olyan emlékekkel, amikről videók, fényképek maradtak, amikben biztos lehet, hogy igazak. Hinnie kell abban, jól emlékszik. Hinnie kell abban, hogy az emlékeket nem hazudta, vagy álmodta magának. Elvesznek az emlékei, ha kétségbe vonja őket.

Az elhatározás egy jó dolog, viszont illene valamiféle őszinteséggel párosítani.Itt jön a képbe a következő kérdés, ami talán még mindig izgalmasabb, minthogy a pedagógus vagy a gyerek hazudik:

- Honnan van ennyi pénze a Fogtündérnek?

A kör bezárul. Valamit hazudni kell. Vajon mit is hazudtunk? És legközelebb tudjuk majd ugyanazt hazudni, ha megkérdezi? És ha nem, akkor azt kell mondanunk, hogy ő emlékszik rosszul? Nem, ezt semmiképp.
Mindenesetre, ezek a gondolatok foglalkoztattak az éjszaka folyamán.
Száz százalékig biztos vagyok benne, hogy a haladó világ gyermekeinek 99 százaléka esik a gaslighting nevű pszichológiai bántalmazásnak. A kérdés, hogy miként lehet ezt felismerni és kiküszöbölni?
Próbálkozni fogok. Addig ami hátra van, hogy ne hazudjak a gyereknek és megpróbáljam meghallgatni, amit mond és elhinni, ha nem túl meredek.
Jön a mikulás és a Karácsony....    nem lesz könnyebb.