2018. július 10., kedd

2018, 07, 10,

NEm álmodok semmi mással, csak az ügyintézéssel. Állandóan rohanok, utazok, telefonálok. Minden álmomban a  táborokat meg a pénzeket meg az ilyesmiket intézem. Néha van egy-két izgalmasabb betét, egyenesen horrorisztikusak is néhol, de elsiklik mellettük az éjjel. Edzek ahogy tudok, dolgozok amennyit bírok. Most sok a lehetőség, meg kell felelni és akkor minden ugyanúőgy lesz mint azelőtt, hiszen tét nélküli próbatételek sorával kínzom magam. Nem kínzás. Megmérettetés. El vagyok, de hasznosabban is csinálhatnám. remélem nem hibázok angyot ezekkel a dolgokkal. Egyszer majd kiderül.

2018. június 29., péntek

2018. 06. 30

Két és fél álomra emlékszem. Az egyikben egy nyaralómba tértem vissza, ahol gyilkosság történt. Az épületbe valamilyen hatósággal együtt mentünk be, akik szinte biztosra vették, hogy én vagyok az elkövető. A holttest egy nőé volt. A nappaliban ült egy kanapén, egy dohányzóasztal előtt. Izmairól felvált a bőr, az erei kuszán, kivérezve, a szervek kimozdulva, a szemgolyói szintén, a kezén pedig még a hús is levált a csontokról, csak vajmi kevés lágyszövet fogta össze ujjainak porcait. Nem értettük mi történt. Ahogy néztem, közben mintha megelevenedett volna előttem. Mozogni kezdett. Minden része külön. Az erek, mint kicsi giliszták, az izmok, mint vonagló piros halak, a csontok pedig  mint egy emberi csontváz. Megmutatta utolsó pillanatait. valamiért nyúlt. Ki akart nyitni valamit. Ha jól emlékszem a bennem felsejlő válaszra, a házat akarta kinyitni, de ez a ház zárva marad. Az nyílik ki, aki megpróbálja kinyitni. Ennek nem sok értelme van, hiszen a házban volt. talán annak a titkait akarta feltárni, de a lényeg hogy szó szerint kinyílt, amennyire egy emberi test képes erre. Amikorelhagytam a házat, gyerekek játszottak az utcán a ház előtt. Bántották egymást. Én közéjük áltam és hazaküldtem őket. Erre egy idős bunkó elkezdett nekem ordibálni, hogy ne bántsam a gyerekeket. nagyon felbosszantott. Szóváltásba keveredtünk. Odamentem hozzá, de végül nem ütöttem meg. A következő álmomban abadarendeléssel kínlódtam,miközben Movimento irkált nekem a világvégéről, hogy mennyire ő csinál mindent és hogy ő vezeti a capoeira csoportot. Erre nem igazán emlékszem, nem is baj. A harmadik álomban apámmal mentünk valamerre. Nyaraltunk,kirándultunk, vagy ilyesmi. Egy régi, nagy épületet néztünk meg belülről, mint valami műemléket. Kiderült, hogy valami nagyon híres rockbanda ad benne éppen koncertet hamarosan és az egyik számukban énekelni fog az XO Lishus nevű pankrátor fiú/lány. elnézést kértem és visszafordultam, mert megláttam. Mire tollat és papírt fogtam autogramhoz, már eltűnt. Bementem a backstagere... mármint bekönyörögtem magam, ahol megtaláltam. nagyon kedves volt.Adott egy autogram félét. Először csak körbe-körbe karistolt a tollal, de mire odaadta nekem, egy gyönyörű önarckép volt kedves szavakkal. Beszéltünk pár szót, majd amíg ő fellépett én a színpad mögött hegedültem. Ekkor javasolta valaki, hogy menjünk ki a tetőre zenélni, mert az egyik oszlop direkt úgy lett megépítve, hogy le lehessen róla menni az antik épület nagyon magas tetejére. Nem mertem.
Volt másik álmom is, rohangálós, száguldozós fiatalos, de nem emlékszem igazán. Csak az impresszív dolgok maradtak meg bennem igazán. És most rohanok dolgozni.

2018. június 27., szerda

28. 06. 2018.

Álmomban Európában utaztunk mindenfele. A bátyám is ott volt és kiválóan dobolt egy hatalmas nagy mély hangú dobon. Sokféle programon vettünk részt, köztük az egyik egy régi nagy templomban volt. Sok hasonló épületben jártunk, mint a Debreceni Egyetem. De többet nem írhatok, mert szabadnapom van. Ez azt jelenti, hogy kora reggeltől késő estig intézem a bevásárlást meg a többi szart, amit a páromnak kellene elintéznie, amíg én munkában vagyok, de inkább együtt intézzük ilyenkor, nehogy valaha is üljek a seggemen 20 percet. Gyűlölöm ezt, ahogy elmegy a rohadt élet, én meg csak rohanok minden nap reggeltől estig.

2018. 06. 27.

Nem emlékszem az álmokra most. Mondjuk ez azért van, mert alig aludtam az elmúlt héten. Rengeteg edzés, rengeteg mászkálás, rengetegmunka volt, de végül újra megnyugodni látszanak a dolgok. Lassan kezdem kipihenni a megpróbáltatásokat, de már sorakoznak az újak. Közben, minél többet foglalkozok a capoeira weblappal, annál jobban látom, mennyire amartőr ez a blog. Nincs SEO, nincsenek képek, videók, csábos küllem, kategóriák, stb. Mondjuk olvasottsága sincs, így azt hiszem egészen mindegy is. Reggel amikor felkeltem összeírtam, hogy mire emlékszek az álmomból pár szóban. De már nem emlékszem hogyan kéne összeállnia a képnek. A szavak az első álomhoz sorrendben: Középsuli, pályázatírás, erasmus féle, ingyen jegyzettömb, meglepi buli, harc, én voltam a gonosz p ranger. A második álomhoz a jegyzet pedig így néz ki: veszekedés, szex, hűtő mögött másik szoba.
Nah ebből nem tudom feltétlenül összerakni, pedig azt hittem ebből talán be fog villanni. de az a benyomásom, hogy elég érdekes lehetett. A hűtő mögötti szoba rémlik. Megvette a párom a szomszéd lakást és ott nyitotta össze a kettőt, ahol jelenleg a hűtő áll. Szép volt. Mással nem vagyok képben, de most nem is baj. Majd alakul ez még.
Más foglalkoztat jelenleg. a valóság egy  csúnya kis szelete. Elég monoton a valóság, de ez csak az én hibám. Eszközölnöm kell pár változást amíg lehet.

2018. június 20., szerda

2018. 06. 20.

Új bejegyzés. Üzenet az agynak. Hajónapló 180620. Akárhogyan is, a lényeg, hogy amilyen könnyed voltam tegnap, ma annyira néhz minden. A munkában egyre rosszabbul álnak a dolgok. A mentsvárként szolgáló capoeira maga is munkává vltozott. A szabad perceimet élelmiszerboltban, postán és hasonló kötelező kiruccanásokon töltöm. Idén egyetlen olyan nap volt, ami nem volt ébredéstől lefekvésig minden percében betáblázva teendőkkel. Bulizni se járok már, mert az is csak egy adag idő, ami a minimális alvásidőm rovására megy. Mióta nem bulizok, sokszor már 7-8 órákat alszok. Nem érzem a pozitív hatást, de így egy hónap után még talán korai is lenne. Amit írni akarok, hogy a hobbynak a szamba maradt, meg talán az olvasás. Nagyjából 5-10 percet tudok elalvás előtt olvasni, de már akkor is alig látok. elalvás után viszont kezd megelevenedni a világ. Tegnap éjjel már sok-sok álmom volt és amikor felébredtem emlékeztem is mindre. Gyorsan írtam pár szót jegyzetben, hogy majd most le tudjam írni ami eszembe jut belőlük. Nem sok. az egyik kép, ami megmaradt, hogy két hatalmas hajót vezetünk egy viharos tengeren. Az egyiket én, a másikat Dávid. Ő már fiatal felnőtt, de még tapasztalatlan. Én meg úgy csinálok alappal, vagy alaptalanul, mint valami vén tengeri róka. Nem olyan hajókról van szó, amiket ismertek. Küllemre hatalmas, sarkukra állított fém kockáknak tűnnek, a csúcsukon állva kormányzunk, süllyedünk. Kiabálok neki, hogy minden rendben lesz, de a villámok fényénél látni a cápák hadát, ami a vacsorára vár. 
Nem hiszem hogy ennek az álomnak a folytatása, de  a következő, amire emlékszem, hogy etróval megyek valamilyen capoeira edzésre. Az edzést én tartom, ami nem rendhagyó, de amerre én tartom őket nem nagyon vannak metrók. Az edzés végén egy gyerekberimbaun Estrelinha (Lili, nem Ivett) megmutatja, hogy milyen jól tud rajta játszani. és zseniálisan zenél. Nagyon büszke vagyok rá. Előveszem a telefonomat és megkérem, hogy zenéljen, hogy felvehessem videóra, de akkor már nem zenél semmi érdekeset, semmi szépet. Távozunk az edzésről. Alegriával sétálunk, a berimbauink el vannak törve. Mind. Rossz biznisz volt ez az új szett, magától eltörik mind. 
A harmadik álom egy fesztiválon játszódott. Buli és alkohol. Két billiárd asztalon játszok egyszerre egy különös játékot. Azt kell inni, amelyik bábut eltalálom. Mivel rengeteg emberrel játszok, folyton azt lövöm, hogy igyunk feleseket. hamar feladják, én meg még alig vagyok ittas. Kimegyek a strandra, ahol a bátyám egy sátrat keres. Segíek neki, de nem találom. Csak egy furcsa figurával találkozok, aki fals hangon énekel. Otthagyom, megyek tovább. a hátam mögött pedig az ének megváltozik, kitisztul és csodaszép lesz.
Az utolsó álmom vicces volt. Egy Predatorral az oldalamon egy kis aliennel találkoztunk. Jajj-jajj, meg fog ölni! Jött a pánik, de a kicsi alien úgy döntött, hogy a predator pocijából sokkal jobb alienbaba kel ki, mint az enyémből, ezért békénhagyott. Nem tudom elmagyarázmni, milyen komikus volt az egész. Tegnap néztem meg az új Predator trailert, ez lehetett rám hatással. Általában nem álmodok ilyen baromságokat. 
de nem érdekel, hogy baromságokat álmodok. Nem tudom elégszer hangsúlyozni, hogy már az is egy nagy áldás, hogy álmodok. Ahogy állnak a dolgaim, lassan semmi másosm nem lesz, csak az álmaim. Elég lehangolt vagyok, azért jönnek ezek a dolgok belőlem. Nem magamtól vagyok lehangolt. Sokan táncolnak az ujjaimon, miközben az élet peremébe kapaszkodok. nyílván nincs menekvés semmilyen módon, szóval az érzékelésemet kell átváltoztatnom, mielőtt beleőrülök a nyomásba. Minden adott, már csak az utat kell megterveznem. Ez a blog is egy lépés azon az úton.

2018. június 18., hétfő

2018. 06. 19.

Nagyon sok álmom volt az éjjel. Persze mire felkeltem csak a legutolsóra (talán?) emlékeztem, szóval most gyorsan le is írom. Nem követem el azt a hibát, amit tegnap. Szóval ebben az álomban buliztunk. Az elmúlt pár évben megismert munkatársakkal rúgtunk ki a hámból. Nem tudom eldönteni, hogy melyik városban voltunk. A szórakozóhelyek Pestre, a távolságok Debrecenre, az utcák pedig a mediterránra emlékeztettek. De amilyen meleg van manapság, minden a mediterránra emlékeztet. Szóval a munka után a fiúkkal és lányokkal elmentünk az egyik kiskocsmába, ami egy afféle kickstarter volt egy igényesebb hely mellett. Minden városban vannak ilyenek, ahol olcsón felkészülhetsz a drágább mulatóban való randalírozásra. Sötét volt a fények kapcsán és végtelenül vidám, ha a jelenlévőkre értjük. Remekül szórakoztunk, bár nem hiszem, hogy ittam volna. Rég nem ittam a valóságban, azt hinném, hogy előkerül az álmaimban, mint a cigaretta néha, de nem rémlik, ilyesmi az álomból. Ez magában nem is lenne érdekes. Hozzáteszem, hogy a nem érdekes álmaimat is le fogom írni, hogy később már emlékezzek az érdekesekre. Sokat elfelejtettem most éjjel is. kalandosakat, capoeirásakat, stb. Szóval a buli még messze állt a tetőfokától, de az éjszaka már ránk talált, amikor egy kisebb társasággal elindultunk valamiért a városközpontba. Akkor még nem tudtam miért. Talán venni valamit, talán találkozni valakivel. Akármi is volt a cél, lecsatlakoztam a csoportról, mert összefutottam Dettivel. (Ex ex ex nagyszerelem a múlt évezredből) Nem rémlik hogy nézett ki, de a kisugárzása eltéveszthetetlen. Valamilyen ismerősére várt, a párjára, ha jól emlékszem, de azt mondta, van még 15 perce. Szóval kézenfogtuk egymást, sétáltunk és beszélgettünk. Hozzáteszem, nekem ez a "kézenfogjuk egymást" dolog bárkivel nem fejez már ki semmi románcjellegűt, semmi szerelmeset, csak egyszerűen törődést, gondoskodást. Meséltem neki magamról, meséltem neki Dávidról, a zongoráról. Talán pár szót a szambáról vagy a capoeiráról is. A lényeg az, hogy nem meséltem el, mi történt az elmúlt majdnem 20 évben, csak azt, hogy most mi a helyzet. Végül megérkezett a párja, vagy nem a párja volt, nem tudom, mert egy fiatal kis kerekarcú vigyorgós lány arca rémlik a találkozásból. Nem is számít, hogy ki, de megjött akire várt, meg még páran. Azt mondta, elindulnak XY helyre, ami pont az a menő szórakozóhely volt, amit fentebb említettem. Mondtam neki, hogy összeszedem a fiúkat és majd találkozunk, mert mi meg mellette vagyunk a másikban. Különváltunk hát, és amikor megtaláltam a srácokat,, kiderült, hogy éppen valami céges probléma miatt leszidták őket emailben. Talán ki is rúgták, nem tudom. Nálunk ez gyakori. Éppen erről beszélgettünk, amikor csörgött a telefon. Nah ez Dávid lesz, gondoltam, de ismeretlen szám. Detti. - Nah most akkor mi legyen? Kérdezte. - Mivel mi legyen? -Értetlenkedek. Erre azt mondja: - Ez így nincsen rendben. - nem emlékszem a továbbiakra, meg összefolynak a dolgok. Előtte valami nagyon intenzív álmom volt, rohangálós, városi üldözéses, rémes szörnyes, utána meg nem is tudom. A lényeg az, hogy nem akarok többet írni erről, mert az már csak találgatás lenne. Be kell vallanom, hogy nem ezekre az álmokra várok. Azokra az álmokra, amikben már nem vagyok biztonságban. De nem rendelésre történnek a dolgok. Különös álom volt ez is, főleg, hogy rettentően igazinak tűnt annak ellenére, hogy olyan érzés volt, mint egy elvarázsolt kastély. Mintha csak az létezne, amire én figyelek. Mintha a hátam mögött a semmi felemésztené  a léptem nyomát és a szemem sarkában már látnám is, ahogy az egész világ csak egy díszlet a mi tökéletes, szeretettel teli dialógusunkhoz. Még az érzések se voltak igaziak, az emlékek se igazán, csak mi ketten. Ez így elég karteziánus lett, de így tudom megfogalmazni a benyomását az egésznek. azt hiszem minél tovább vezetem majd az álomnaplót, annál jobban kiterjednek majd a dolgok és érthetőbbek lesznek. Meglátjuk. rohanok ismét bele a világba. remek tegnapom volt, remélem a ma is jó lesz.

2018. június 17., vasárnap

2018. 06. 17.

Alig emlékszem az álmaimra, mert hajnal háromkor feküdtem le. De nagyon izgalmas volt.Gyermeteg, de izgalmas. Az egyik biztos dolog, hogy  sikerült fúzionálnom két műanyagjátékot egy harmadikká. Napjainkban számítógépes játékokban történik ilyesmi, de én két műanyag játékot betettem egy gépbe és a bennük lévő valamilyen kód miatt a kettő együtt egy új formává olvadt össze. Egy hengerbe kellett belezárni, ami valamilyen kémiai és hőhatással megolvasztotta őket és amikor kinyílt, ahogy újra megszilárdult az anyag már új formát és színt vett magára. ha tudós lennék kitalálnám mi történt. A másik grandiózus eseménye a gyermeteg álmomnak az volt, ahogy Superman megmentett minket egy autóbalesetnél. Vagyis ez a baleset nem volt véletlen. Pár emberrel együtt rajtunk múlott, hogy megmentsük a világot. Olyasmit tehettünk volna, amire Superman képtelen. Megmenthettük volna a bolygót. De az ellenségeink valahogy balesetbe sodortak minket. Mármint merénylet baleset. Autóban Nekünk jött valaki. Bár Superman megmentett, de későn. Egy hatalmas szemétgazdálkodási vállalat kriptonittal fertőzött termőtalajt adott át politikusok által irányított cégeknek. Debrecen teljes talaja kriptonittól sugárzott. Csak egy kis város, csak egy első lépés. A lényeg az, hogy a politikusok le tudtak mérgezni bárhol bármit, hogy Superman ne tudjon megoldani sehol semmit. És amikor ezt megpróbálta megakadályozni, beteg lett és haldokolni kezdett. De Captain Planet, a Bolygó Kapitánya megmentette és kitisztította a talajt. A kapitány ragyogott és szikrázott és átölelte a haldokló Supermant és elrepült vele. Hihetetlenül nézett ki, nem úgy mint a rajzfilmben. Superman gyenge, beteg kisállatnak tűnt hozzá képest. Nem tudom mit jelenthet ez az álom. Még mindig az előzőn gondolkozok igazából...  De ez a mostani is tele van az aggodalmaimmal. Nincs időm fejtegetni, mennem kell játszótérre, aztán edzésre aztán tovább. Hosszú nap van ma is. De talán már mindenhol átjárja a mosok és a szemét a földet. Mindenhol sugárzás van....  ideje lenne nem Superman felé fordulni, hanem a föld lelke után rajongani. Sokan ezt teszik, de csak szavakban. Fogalmam sincs mit jelent az álom, de nem volt szomorú.Lenyűgöző volt. Nem tudom hogy jött a képbe a kapitány.... évtizedek óta nem hallottam róla.  Másik dolog... Riff a West Side Storyban lenyűgöző akrobata. És most rohanok.

2018. június 16., szombat

2018. 06. 16.

Különös dolog a kimerültség. Nem csak a fizikai strapától jön. Sikeres napok vannak mögöttem, kihívások sora előttem. Javul a lábam. Nem tudom írtam-e, talán nem, de nagyjából egy hónapja kiugrott a jobb combom a helyéről és azóta vannak problémák a capoeirám tekintetében. Minden tudásomat latba vetettem, hogy mielőbb meggyógyuljak, hiszen a hiénák nem várják meg, amíg talpra áll az üldözött. Pókerarc fent, az erő visszatér. Javulnak a kilátások. Szóval visszatérve a kimerültségre, kimaradt álmok tekintetében a tegnapelőtt, ami meg is lepett. Most, tegnap éjjel viszont sok-sok álmom volt. Sajnos a legtöbbre nem emlékszem, mert többször felébredtem az éjszaka folyamán. Néha fuldokolva, néha  a hidegtől, néha a melegtől, néha meg csak úgy. A lényeg, hogy az első álmok egyikében valaki figyelmeztetni akart a korábban említett kőnyúl kapcsán valamire, de nem emlékszem mire. Azt hiszem az üzenet eleje az volt, hogy az nem nyúl, de az üzenet második fele a feledés homályába merült. Egyszer majd talán kiderül, mi is ez az egész. A másik álom, amire emlékszem eléggé indiszkrét jellegű. Nem erotikus. Nem tudom, írnék-e róluk, ha lennének olyan álmaim. Lehetséges. Az álom első fele a munkavállalásról szólt. Szerettem volna egy másodállást vállalni a jelenlegi munkám mellett az álmomban és valakivel kitaláltuk, hogy segítsünk be részmunkaidőben táboroztatni fiatalokat. A héten egy iskolásoknak szóló prevenciós rendezvénysorozaton töltöttem két napomat, ez lehetett rám ilyen hatással, hogy belekeveredett az álmomba. Szóval az álomban eldöntöttük, hogy akkor én a szabad napjaimon, ha párossával vannak, akkor megyek táborokba dolgozni. Teltek múltak a melóval a hetek és a következő szituáció, amire emlékszem, hoyg egy hatalmas vízi játszótér közepén, emelvényen ülünk egy gyönyörű nővel/lánnyal és csókolózunk. Nem valós személy, szóval nem tudom azt mondani, hogy ez vagy az volt. Egy lány, aki talán sosem létezett és a legszebb a világon és ezt tudja is magáról. Ez eddig rendben is lenne, egy álomban, de az álom nem ért itt véget. A csók után ültünk egymás mellett és hihetetlenül kéynelmetlen beszélgetésbe keveredtünk. Én végig a "mi lesz a családommal?" és a "mi lesz velem?" kiindulási pontokból tipródtam a gondolataimban, miközben azt próbáltam kifürkészni, hogy ő vajon mennyire gondolja mindezt komolyan. És így visszagondolva, talán ő is arra volt kíváncsi, én mennyire gondolom komolyan. Fontos megismételnem, hogy sosem láttam az életemben ezt a lányt és nem is fogom, csak az álmomban volt abszolút fókuszpontban. Miközben beszéltünk, megemlítettem neki, hogy tudom, hogy tisztában van a szépségével és azzal, hogy bárkit megszerezhet, bár ilyen téren én sem szoktam panaszkodni. A beszélgetés vett egy kis fordulatot, amikor arról beszélt, hogy emiatt őt mindig olyan dolgokra kötelezik, amikhez nincs igazán kedve. Legyen ő középen a fotókon, vagy játszon főszerepet, vagy ő adja át a virágot az akárkinek a csapat nevében, és hasonló dolgok, amik neki nagyon kellemetlenek, de mivel szép, mindenki azt hiszi, hogy neki ez természetes és könnyed dolog. Nem emlékszem, beszéltünk-e még másról. Nem emlékszem, mi eltt a vége a történetnek, mert már sok-sok órája felkeltem, ezért a részletek elkoptak az agyamból. Legközelebb igyekszem majd hamarabb leülni, rögzíteni az álmaimat. 
Most pedig megnézem a West Side Storyt. 25 éve nem láttam. És most derült ki, hogy a Mariat játszó színésznő még születésem előtt meghalt. Szörnyű dolog az idő.

2018. június 14., csütörtök

2018. 06. 14,

Lassan egy hónapja élek absztinenciában és elkezdtek visszatéprni az élénk álmaim. Ébredés után tegnap úgy gondoltam, hogy le is íom őket, szóval újra álomnaplóba kezdek, amíg tehetem. De sajnos sokkal rázósabb napom volt, minthogy írkáljak, mára pedig sokminden elveszett az álomból, de leírom amire emlékszem, aztán a mostani álmomat is. 
Szóval amire homályosan emlékszem, abból az a biztos, hogy be akartunk jutni a sziklák közé. Tudósok, gondolkozók, ezoteristák és hasonló emberekből válogatott csapat. Valamiért át kellett jutnunk. A tudomány kedvéért, vagy pedig erőforrásokért, erre nem emlékszem. Ea követ véstük és faragtuk, mert abban volt a dimenziúk metszése, ami a másik helyre vezet. De nem volt semmi ragyogás, vagy ajtó, egyszerűen csak próbáltuk megfejteni, hogy hol van a találkozás, a metszés. És ahogy a szikla kopott, lassan kirajzolódott a munkánk nyomán egy hatalmas nyúl feje, mint egy szobor. Azelőtt fordítottam egy mesét a nyúlról és a farkáról, lehet ezért pont egy nyúl volt, amit kifaragtunk a sziklából. Nem akartunk nyulat faragni. Egyszerűen folyamatosan jöttek az adatok, hogy hol lehet tovább fúrni és hol kell megállni. Tudományos alapokon, varázslók tanácsára, és hasonló megfontolásokból. Majdhogynem vakon dolgoztunk, de végül valaki azt mondta: - Ez olyan mint egy nyúl! - Jó, nem igazán nyúlnak tűnt, de hosszú fülei voltak és hosszú feje. Nem volt ijesztő, ha nyúlhoz hasonlítjuk. Mire végeztünk a munkával, kiderült, amit már eddig is tudtunk, hogy a dimenziók metszése nem pont, nem sík és nem is csak térben valós. Végül egy nyúlszerű nagy lény szobrát faragtuk körül. Ahogy mondják, a szobor mindig is a kőben volt, csak ki kellett szabadítani. És kiszabadult, de nem tudtuk átjáróként használni, hanem egyszerűen csak kaptunk valamit, ami nem is ebbe a dimenzióba való, csak itt is van, mint valami furcsa metszés. És akkor vettük észre a többit, ami mind ott lapult a sziklákban. A különös lények sokaságát, mintha egy fantasy rajongó szobrász alkotásai lennének sorban, a szemnek láthatatlanul, de érzékelhetően formát öltve, mint a nyúlféle. Mozdulatlan rémalakok, hatalmas szörnyek kőbe fagyva. A legutolsó lény, amire emlékszem, az egy kétfejű sárkány volt, magas és vékony. De ő mozgott is, teergőztek a hosszú nyakai. 
A legutóbbi álmomban egy játékban vettem részt. A játék helyszíne egy kiürített városka volt. Egy lakatlan falu, amit vagy a játéknak építettek fel, vagy megvették direkt játszani. A házak 1-2 emeletesek voltak és viszonylag távol álltak egymástól. A játéktéren sok-sok ház volt,  nem tudnám megmondani mennyi, de a játékosok is sokan voltak. 10-15 ember, de alig találkoztam valakivel és mivel egymás ellen ment a játék, ezért nem is nagyon álltam szóba senkivel. A város területén két idegen faj vívott háborút. Szóval az alap elgondolás szerint valami zöld űrork szerű  lények háborúztak a föld bolygón valamilyen vörös pikkelyes fejű szörnyek ellen. Mindkét faj humanoid volt és az őket játszó statiszták startrek jellegűen voltak kisminkelve az előadásra. Alig lehetett látni egyet-egyet. Mi, emberek már elnyomott, szolgasorba taszított, majdnem kiírtott faj voltunk, és a földet uraló fajt támadta meg a másik. Igazából nem emlékszem, hogy a pirosak vagy a zöldek voltak-e az ostromlók, de mi ezeknek a dolgoknak az ismeretében a játék közben eldönthettük, hogy merre akarjuk hajtani a történetet. Hogy segítsünk-e egyik vagy másik fajnak, vagy csak az emberiséget próbáljuk felszabadítani, stb. Szóval elindultam ezen a pályán. Folyton házakba menekültem be, mert a szabályok értelmében az űrlények legyőzhetetlenek voltak, de el lehetett előlük menekülni vagy bújni. Akit megérintettek, az kiesett a játékból. Nem futottak utánunk, de könnyű volt zsákutcába keveredni. A házak belső felosztása rémesen bonyolult volt, tele titkosajtóval és apró résekkel, amikhez mászni kellett, küszködni, hogy átbújhassunk rajtuk. Nagyonnehéz játék volt. A házakban kulsoknak kinéző tárgyak voltak elrejtve, amiket össze kellett gyűjteni. Pontot értek, de emllett információt is kaptunk belőlük, amik abban segíettek, hogy hol találjuk a fontos dolgokat ahhoz, hogy formáljuk a bolygó történetét. A gond az, hogy sosem volt időm elolvasni az információkat, mindig rohantam tovább, hogy nehogy elkapjanak, nehogy sarokba szoruljak. Nehogy lekéssek bármiről. Rengeteg futás, kutatás, mászás, ugrás és pánik volt a játékban. nagyszerűen éreztem magam, mert biztonságban voltam végig, mégis jól szórakoztam. Végül sarokba szorított egy idegen és nekem alig pár másodpercem maradt kimászni egy nagyon magasan lévő nagyon szűk ablakon, amihez felmásztam ugyan, de fejel előrefele próbáltam kimászni. nem tudom, hogy elkaptak-e, mert ekkor felébredtem. Most csek ennyire emlékszem. Igyekeszem vezetni az álomnaplót majd mostantól. Hátha nem szakadnak félbe a dolgok, mint sok-sok éve.

2018. június 10., vasárnap

2018. 06. 10

Lassan a feléhez ért 2018. Hálátlan egy év volt. Rengeteg edzés és rengeteg munka. Kevés pénz, állandó meló. Senkit se érdekel. A gyerek egyre hisztisebb, anya se semmi, a munka bére mindig elfogy hónap közepére és nem fiatalodok. Szóval minden csodás. Hatvanpár cikket írtam a capoeira weboldalra. Le van szarva. Edzek, edzést tartok, csinálom. Elismerés nulla, de szerencsére megint olyan emberek próbálják kikezdeni az önérzetemet, akiknek már rég nem adok a megbecsülésére. De azért elég szomorú, hogy másra nem képesek, csak fúrni, utálkozni. Gondolom minden csapatban el vannak hintve az entrópia magjai. Talán ez így természetes. Vannak emberek akik az egységért küzdenek és vannak emberek akik azt keresik, mit lehet éppen gyűlölni. A stabilitás kényelmét talán meg se érdemlem. Talán senki. Fáj a lábam és elég komoly megmérettetések előtt állok fizikailag. Dehát tudtuk, hogy egyre nehezebb lesz ahogy múlik az idő. Másfelől szeretnék még mindig írni. Sokat írni. És még van sok-sok cikk a http://capoeirahungria.com csodaweblapra. Filmkritikákat írok, brazil népmeséket fordítok, életrajzokat írok le, stbstbstbstb. Rengeteget írok oda. De ha lassan a végére érek, ami nagyjából még 7 hónap ha jól számolom, akkor lassan átállhatok arra, hogy novellákat írok a magam agyából a magam agyának ahelyett, hogy információval látom el az összes magyar capoeiristát, akik maguknak lusták lennének összeszedni és megcsinálni mindezt az anyagot, de közben meg gyűlölnek, de azért a cikkek jól jönnek nekik. C'est la vie! De eljön az idő, hogy magamnak fogok írni. Befejezem amit elkezdtem és aztán eljön. Le kell feküdni. Holnap munka. A hétfői nap csodája, hogy a végén szamba van. Nem táncolok túl jól, de szeretem csinálni. Segít elviselni azt a napot. Táncoljatok ti is, vagy csináljatok bármit, ami átsegít a hétfőkön!