2018. június 29., péntek

2018. 06. 30

Két és fél álomra emlékszem. Az egyikben egy nyaralómba tértem vissza, ahol gyilkosság történt. Az épületbe valamilyen hatósággal együtt mentünk be, akik szinte biztosra vették, hogy én vagyok az elkövető. A holttest egy nőé volt. A nappaliban ült egy kanapén, egy dohányzóasztal előtt. Izmairól felvált a bőr, az erei kuszán, kivérezve, a szervek kimozdulva, a szemgolyói szintén, a kezén pedig még a hús is levált a csontokról, csak vajmi kevés lágyszövet fogta össze ujjainak porcait. Nem értettük mi történt. Ahogy néztem, közben mintha megelevenedett volna előttem. Mozogni kezdett. Minden része külön. Az erek, mint kicsi giliszták, az izmok, mint vonagló piros halak, a csontok pedig  mint egy emberi csontváz. Megmutatta utolsó pillanatait. valamiért nyúlt. Ki akart nyitni valamit. Ha jól emlékszem a bennem felsejlő válaszra, a házat akarta kinyitni, de ez a ház zárva marad. Az nyílik ki, aki megpróbálja kinyitni. Ennek nem sok értelme van, hiszen a házban volt. talán annak a titkait akarta feltárni, de a lényeg hogy szó szerint kinyílt, amennyire egy emberi test képes erre. Amikorelhagytam a házat, gyerekek játszottak az utcán a ház előtt. Bántották egymást. Én közéjük áltam és hazaküldtem őket. Erre egy idős bunkó elkezdett nekem ordibálni, hogy ne bántsam a gyerekeket. nagyon felbosszantott. Szóváltásba keveredtünk. Odamentem hozzá, de végül nem ütöttem meg. A következő álmomban abadarendeléssel kínlódtam,miközben Movimento irkált nekem a világvégéről, hogy mennyire ő csinál mindent és hogy ő vezeti a capoeira csoportot. Erre nem igazán emlékszem, nem is baj. A harmadik álomban apámmal mentünk valamerre. Nyaraltunk,kirándultunk, vagy ilyesmi. Egy régi, nagy épületet néztünk meg belülről, mint valami műemléket. Kiderült, hogy valami nagyon híres rockbanda ad benne éppen koncertet hamarosan és az egyik számukban énekelni fog az XO Lishus nevű pankrátor fiú/lány. elnézést kértem és visszafordultam, mert megláttam. Mire tollat és papírt fogtam autogramhoz, már eltűnt. Bementem a backstagere... mármint bekönyörögtem magam, ahol megtaláltam. nagyon kedves volt.Adott egy autogram félét. Először csak körbe-körbe karistolt a tollal, de mire odaadta nekem, egy gyönyörű önarckép volt kedves szavakkal. Beszéltünk pár szót, majd amíg ő fellépett én a színpad mögött hegedültem. Ekkor javasolta valaki, hogy menjünk ki a tetőre zenélni, mert az egyik oszlop direkt úgy lett megépítve, hogy le lehessen róla menni az antik épület nagyon magas tetejére. Nem mertem.
Volt másik álmom is, rohangálós, száguldozós fiatalos, de nem emlékszem igazán. Csak az impresszív dolgok maradtak meg bennem igazán. És most rohanok dolgozni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése