Lassan egy hónapja élek absztinenciában és elkezdtek visszatéprni az élénk álmaim. Ébredés után tegnap úgy gondoltam, hogy le is íom őket, szóval újra álomnaplóba kezdek, amíg tehetem. De sajnos sokkal rázósabb napom volt, minthogy írkáljak, mára pedig sokminden elveszett az álomból, de leírom amire emlékszem, aztán a mostani álmomat is.
Szóval amire homályosan emlékszem, abból az a biztos, hogy be akartunk jutni a sziklák közé. Tudósok, gondolkozók, ezoteristák és hasonló emberekből válogatott csapat. Valamiért át kellett jutnunk. A tudomány kedvéért, vagy pedig erőforrásokért, erre nem emlékszem. Ea követ véstük és faragtuk, mert abban volt a dimenziúk metszése, ami a másik helyre vezet. De nem volt semmi ragyogás, vagy ajtó, egyszerűen csak próbáltuk megfejteni, hogy hol van a találkozás, a metszés. És ahogy a szikla kopott, lassan kirajzolódott a munkánk nyomán egy hatalmas nyúl feje, mint egy szobor. Azelőtt fordítottam egy mesét a nyúlról és a farkáról, lehet ezért pont egy nyúl volt, amit kifaragtunk a sziklából. Nem akartunk nyulat faragni. Egyszerűen folyamatosan jöttek az adatok, hogy hol lehet tovább fúrni és hol kell megállni. Tudományos alapokon, varázslók tanácsára, és hasonló megfontolásokból. Majdhogynem vakon dolgoztunk, de végül valaki azt mondta: - Ez olyan mint egy nyúl! - Jó, nem igazán nyúlnak tűnt, de hosszú fülei voltak és hosszú feje. Nem volt ijesztő, ha nyúlhoz hasonlítjuk. Mire végeztünk a munkával, kiderült, amit már eddig is tudtunk, hogy a dimenziók metszése nem pont, nem sík és nem is csak térben valós. Végül egy nyúlszerű nagy lény szobrát faragtuk körül. Ahogy mondják, a szobor mindig is a kőben volt, csak ki kellett szabadítani. És kiszabadult, de nem tudtuk átjáróként használni, hanem egyszerűen csak kaptunk valamit, ami nem is ebbe a dimenzióba való, csak itt is van, mint valami furcsa metszés. És akkor vettük észre a többit, ami mind ott lapult a sziklákban. A különös lények sokaságát, mintha egy fantasy rajongó szobrász alkotásai lennének sorban, a szemnek láthatatlanul, de érzékelhetően formát öltve, mint a nyúlféle. Mozdulatlan rémalakok, hatalmas szörnyek kőbe fagyva. A legutolsó lény, amire emlékszem, az egy kétfejű sárkány volt, magas és vékony. De ő mozgott is, teergőztek a hosszú nyakai.
A legutóbbi álmomban egy játékban vettem részt. A játék helyszíne egy kiürített városka volt. Egy lakatlan falu, amit vagy a játéknak építettek fel, vagy megvették direkt játszani. A házak 1-2 emeletesek voltak és viszonylag távol álltak egymástól. A játéktéren sok-sok ház volt, nem tudnám megmondani mennyi, de a játékosok is sokan voltak. 10-15 ember, de alig találkoztam valakivel és mivel egymás ellen ment a játék, ezért nem is nagyon álltam szóba senkivel. A város területén két idegen faj vívott háborút. Szóval az alap elgondolás szerint valami zöld űrork szerű lények háborúztak a föld bolygón valamilyen vörös pikkelyes fejű szörnyek ellen. Mindkét faj humanoid volt és az őket játszó statiszták startrek jellegűen voltak kisminkelve az előadásra. Alig lehetett látni egyet-egyet. Mi, emberek már elnyomott, szolgasorba taszított, majdnem kiírtott faj voltunk, és a földet uraló fajt támadta meg a másik. Igazából nem emlékszem, hogy a pirosak vagy a zöldek voltak-e az ostromlók, de mi ezeknek a dolgoknak az ismeretében a játék közben eldönthettük, hogy merre akarjuk hajtani a történetet. Hogy segítsünk-e egyik vagy másik fajnak, vagy csak az emberiséget próbáljuk felszabadítani, stb. Szóval elindultam ezen a pályán. Folyton házakba menekültem be, mert a szabályok értelmében az űrlények legyőzhetetlenek voltak, de el lehetett előlük menekülni vagy bújni. Akit megérintettek, az kiesett a játékból. Nem futottak utánunk, de könnyű volt zsákutcába keveredni. A házak belső felosztása rémesen bonyolult volt, tele titkosajtóval és apró résekkel, amikhez mászni kellett, küszködni, hogy átbújhassunk rajtuk. Nagyonnehéz játék volt. A házakban kulsoknak kinéző tárgyak voltak elrejtve, amiket össze kellett gyűjteni. Pontot értek, de emllett információt is kaptunk belőlük, amik abban segíettek, hogy hol találjuk a fontos dolgokat ahhoz, hogy formáljuk a bolygó történetét. A gond az, hogy sosem volt időm elolvasni az információkat, mindig rohantam tovább, hogy nehogy elkapjanak, nehogy sarokba szoruljak. Nehogy lekéssek bármiről. Rengeteg futás, kutatás, mászás, ugrás és pánik volt a játékban. nagyszerűen éreztem magam, mert biztonságban voltam végig, mégis jól szórakoztam. Végül sarokba szorított egy idegen és nekem alig pár másodpercem maradt kimászni egy nagyon magasan lévő nagyon szűk ablakon, amihez felmásztam ugyan, de fejel előrefele próbáltam kimászni. nem tudom, hogy elkaptak-e, mert ekkor felébredtem. Most csek ennyire emlékszem. Igyekeszem vezetni az álomnaplót majd mostantól. Hátha nem szakadnak félbe a dolgok, mint sok-sok éve.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése